Íródott NagyTeve ötlete és javaslata alapján!!
899. szeptember 24-én a Brenta folyó mellett ötezer magyar megsemmisítő vereséget mért Berengár itáliai király seregére.
A brentai csata makettje.
Forrás:
http://origomakettklub.blogspot.com/2010/02/brentai-csata-899-900.html
Az Arnulf keleti frank uralkodó szövetségében harcoló magyarok a hatalmukba kerítették egész Észak-Itáliát.
Október végén a Csepel-szigeten haditanácsot ültek a magyarok vezérei. Árpád hosszas vita után elfogadta a továbbköltözésre vonatkozó javaslatot. Néhány ezer lovas már késő ősszel Itáliába vonult, és együttműködött az ott maradt csapatokkal, akik 900. január 26-án bevették Modenát.
Szövetségesük, Arnulf halálhírére a magyarok most nem a keleti frank kézen lévő Dunántúlt – Pannóniát – rohanták le, hanem 900 tavaszán Észak-Itáliába vonultak.
Avar sisak
Velük tartottak a Kárpát-medencében behódolt avar töredékek, illetve a hozzájuk csapódott egyéb ottani népcsoportok is.
Berengár királlyal nagy adó fejében békét kötöttek. Az uralkodó személyes találkozón igyekezett Árpád fejedelmet és tanácsának tagjait rábeszélni arra, hogy vigyék tovább a népüket Provence-ba, vagy akár a Rhone völgyébe.
Avar közember
Közben számos segítségkérés futott be, Árpádnak és vezéreinek el kellett dönteniük, kinek a pártjára állnak.
Itt jegyezném meg, jelenlegi történészeink – nagyon megalapozottan – azt állítják, hogy a kalandozó hadjáratok egyike sem volt teljesen ötletszerűen indított zsákmányszerző vállalkozás. Minden esetben – vagy szinte minden esetben – valakinek a hívására, valakinek a szövetségeseként vonultak fel. A korabeli Európában akkoriban fennálló állapotok – a feudális anarchia – miatt katonai fellépésük iránt mindig akkora volt a kereslet, hogy nem is voltak képesek az összes igényt kielégíteni.
Legalább egyszer megesett, hogy mindkét fél a magyarokat hívta segítségül; de nem ugyanazon törzset vagy nemzetséget. Csupán a csatamezőn derült ki, hogy magyarok állnak szemben magyarokkal. Testvérharcra nem került sor; ellentétben a normannok szokásaival, akik több alkalommal is véres küzdelmet vívtak egymással hasonló esetben.
A magyarok esetében a honfoglalás utáni évtizedekben megfigyelhető a fejedelmi hatalom hanyatlása. Ennek egyik külső jele éppen az, hogy egyes törzsfők önálló politikát folytatnak, amikor a saját szakállukra küldik rabló hadjáratokra fegyveres kíséretüket.
Esetünkben azonban nyilvánvalóan szó sem lehet különféle törzsek egyéni vállalkozásairól, a fejedelmi akarat magától értetődően érvényesül. Egységes hadjáratra szánják el magukat. Cél: előbb Provence, a Rhone völgye, majd onnan – Hispania. Lényegében megismétlik Hannibál egykori híres hadjáratát – fordított irányban.
Az útról sokkal többet tudnak, mint a néhai karthágói hadvezér; számos magyar kontingens járt már arrafelé. Harcra kell számítani, esetleg valamelyik állam hadserege – nehézlovasságával az élén – szembeszegülhet a magyarokkal.
Itt most meg kell állnunk egy szóra.
A köztudatban a magyarok – valamint egyéb keleti lovas népek – hadserege könnyűlovasságként, míg a velük szemben felsorakozó európai haderők nehézlovasságként élnek a köztudatban. Ez nem egészen pontos.
A nomád lovas hadsereg a csapatnemek későbbi – XVIII. – és XIX. századi – értelmezése szerint aligha minősülhetne könnyűlovasságnak.
Hogyan képzeljük el a nomád lovasságot?
Nomád lovas: besenyő
Leginkább arra az úgynevezett „tökéletesített” lovasságra emlékeztet, amelyet annak idején a bizánci Belizár hozott létre, és amelynek aztán oroszlánrésze volt abban, hogy a bizánciak rövid időre az egykori római impérium jelentős területeit foglalták vissza. Ez a lovasság a nehéz közelharcra szolgáló fegyverzet mellett íjjal is fel volt szerelve, mi több, használta is igen eredményesen. Erről bolgár és avar kiképzők gondoskodtak.
Balról bolgár katonák, jobbról az Aranyhorda harcosai. A nomád harci fegyverzet hosszú időn keresztül alig változott.
A nomád katonaságot ilyen lovasságnak kell tartanunk. Legfontosabb jellemzői:
Az íj kiváló és tömeges alkalmazása.
A távolharc kedvelése. Ennek természetesen nem az az oka, mintha a nomád lovasok a közelharchoz nem értettek volna. Legfőképpen nem az, mintha féltek volna a nyugati lovasokkal való közelharctól – ahogy némely nyugati krónikások önelégülten állítani szokták – hanem az, hogy a kötelékben távolharcot folytató lovasság tökéletesen irányítható, míg a közelharcba bonyolódott lovasság jószerivel irányíthatatlan.
A gyorsaság és a mozgékonyság. Ebben a nomád lovasok szinte szélsőségesen felülmúlják az európai hadakat. Egy lovagi sereg napi menetteljesítménye a korabeli adatok szerint legfeljebb huszonöt kilométer lehetett. Ezzel szemben a tatárjárás idején a nomádok egy üzenetet mindössze tíz nap alatt juttattak el Karakorumból Magyarország közepére.
A mozgékonyság félelmetessé és kiszámíthatatlanná tette a nomádokat. Közismert, hogy a XVII. században – amikor a nomád harcmodor és fegyverzet az akkori európaival szemben már végletesen elavulttá vált – a császári tábornokok Magyarországon még mindig féltek üldözőbe venni a rabló tatár hordákat, mert tartottak a kiszámíthatatlanságuktól, hogy az ellenség döntheti el, hol és miféle módon akar az üldözőkkel szembeszállni.
Ez alkotja a mozgékonyságra alapozott nomád hadviselés egyik legfőbb erejét: mozgékonyságukból adódóan meghatározhatják, hol és hogyan akarnak megütközni az ellenséggel.
Vasfegyelem. Erre minden forrás külön felhívja a figyelmet a magyarokkal kapcsolatban. Az európai lovagok számára szokatlanul kemény fegyelem volt mindegyik nomád hadseregben, erről a nyugati kútfők általában döbbenten számolnak be. A látszólagos zűrzavar szigorú parancsteljesítést takart, a nomád parancsnok bármely nyugati hadvezérnél – az uralkodóknál is – sokkalta jobban a kezében tartotta a seregét.
Alán, hun és szarmata lovas. Figyeljük meg páncélzatukat és fegyverzetüket.
Dzsingisz kán későbbi jazak névre hallgató törvényeinek minden nomád hadseregben megvolt a maga előképük. A magyaroknál például szigorúan előírták, hogy melyik kontingens milyenszínű lovon tartozik hadba vonulni, hogy a hadvezér egy pillantással azonosíthassa a csapatot.
Egyébként, ami a nehézlovasságot illeti, ebben a korban a világ legjobb nehézlovassága a perzsa hadseregben létezett, és a csapatnem igen régi hagyományokkal rendelkezett.
Parthus nehézlovasság
Perzsa nehézlovasok. Iulianus Apostata azt írta róluk, két római gyalogost is képesek voltak felnyársalni.
Nomád hadsereg. Figyeljük meg a lovas íjászok mögött tornyosuló nehézlovasságot.
Avar és bolgár harcos
Egyébként, ami a nehézlovasságot illeti, ebben a korban a világ legjobb nehézlovassága a perzsa hadseregben létezett, és a csapatnem igen régi hagyományokkal rendelkezett.
A perzsa lovasságot a keleti népek jól ismerték és respektálták. A régészek szerint számos dolgot vettek át tőle, egyebek között a bőr alapra fém pikkelyekből készült páncélruhát, amely szarmata közvetítéssel került a rómaiakhoz. Ilyet hordtak a késő-római nehézlovasság egyik típusához tartozó katonák, a clibanarii.
Clibanarius a római hadseregben
Ilyen vagy hasonló védő öltözetet az összes ismert nomád hadseregben hordtak. Talán nem minden harcos, valószínűleg csak különböző elit különítmények katonái.
Ami a magyarokat illeti, a korban a térség egyik leggazdagabb harci tapasztalatokkal rendelkező népe lehettünk. A vándorlások idején dolgunk lehetett más keleti lovas népekkel, de – a kazárok szövetségében vagy alárendeltségében – perzsákkal, szlávokkal és vikingekkel is.
Kazárok és vikingek harca
A harci tapasztalatokat jelzi fegyverzetünk, a kiváló íj, valamint a teljesen egyedi formájú szablya is. Utóbbi más népeknél nem ismert, a hunok például hosszú, egyenes kardot forgattak.
A harci tapasztalatokat jelzi fegyverzetünk, a kiváló íj, valamint a teljesen egyedi formájú szablya is. Utóbbi más népeknél nem ismert, a hunok például hosszú, egyenes kardot forgattak.
Jellegzetes enyhén ívelt pengéjű magyar szablya. Csuklózva forgatták, "tollszárfogással" mint a kínaiak a pingpongütőt.
Miféle nehézlovasságtól kellett tartaniuk a magyaroknak?
A későbbi szuper nehéz lovagi lovasság ekkor még csak csírájában létezik. Voltaképpen célszerűbb lenne ehelyett valamiféle átmeneti típusú lovasságról beszélni. Hogy egy ilyen kötelékekből álló hadsereg ellen a magyarok mire voltak képesek, azt leginkább a 907. július 5-én megvívott pozsonyi csata mutathatja, ahol fejedelmi haderőnk megsemmisítő vereséget mért Gyermek Lajos császár létszámfölényben lévő hadára.
Ilyen átmeneti típusú lovasok ekkoriban a magyar hadban is bőven akadtak; a meghódolt, Árpádhoz csatlakozott különféle néptöredékek fegyveresei, akik katonai segédnép funkcióban kerültek alkalmazásra. Kissé nehezen szokták a fegyelmet, erről sűrűn beszélnek a források.
Madarász Henrik serege a magyarokat rohamozza 933-ban, a Riade mellett. Ugye, nehéz a feleket megkülönböztetni?
Mi történik tehát 900 közepén a Po vidékén?
Árpád szállásán egymást érik a követségek. Elhunyt szövetségesük fiával, Gyermek Lajos keleti frank uralkodóval a magyarok nincsenek hadiállapotban, hiszen nem foglalták el a Dunántúlt. Lajos azonban felettébb örül, hogy megszabadulhat tőlük, viszont nem érdeke, hogy Itáliában maradjanak. Az a kor egyetlen jelentős hatalma számára sem volna jó.
Mit javasolnak Gyermek Lajos követei? Feltehetőleg azt, hogy a magyarok a szűk Észak-Itália helyett költözzenek uralkodójuk ellenlábasának, Együgyű Károly nyugati frank uralkodónak a földjére, a sokkal tágasabb Galliába. Ehhez még vezetőket is ígérnek.
Gyermek Lajos
Hát Együgyű Károly követei?
Talán azt javasolják, hogy a magyarok forduljanak vissza, és újra kerítsék hatalmukba az elhagyott Alföldet, egyúttal Pannóniát (azaz a Dunántúlt) is vegyék el Lajostól? Ilyet épeszű diplomata biztosan nem ajánl.
Akkor hát mit?
Neki sem érdeke, hogy a magyarok Itáliában maradjanak. Vissza meg aligha fordulhatnak. Akkor merre mennek? Természetesen az ő (névleges) birodalma, Dél-Gallia felé. Szegüljön szembe? Zárja el az Alpok átjáróit?
Ahhoz nincs elég ereje. A hűbéresei megbízhatatlanok. A hegyszorosok elzárása amúgy is ritkán sikerül; kis létszámú, de jól felszerelt és begyakorlott katonaságra lenne szükség, meg némi hadmérnöki tudásra. E korban mindkettő ritkaság.
Együgyű Károly
Akkor mit tegyen?
Voltaképpen a magyarokat remekül használhatná tulajdon lázongó hűbéresei, illetve Gyermek Lajos ellenében is. Ez abban a korban bevett taktika volt, lehetetlen, hogy ne fordulna meg Károly tanácsadóinak fejében. A római Aetius óta mindenki így tett.
Akkor mit tegyen?
Voltaképpen a magyarokat remekül használhatná tulajdon lázongó hűbéresei, illetve Gyermek Lajos ellenében is...
Folytatása következik...
