Alternatív históriák

Minden, ami alternatív töri: főleg elméletek és "mi-lett-volna-ha" észosztások, ahogy a csövön kifér. Mi ott kezdjük, ahol a törikönyvek abbahagyják.

Friss topikok

Statisztika

free counters

Ha Szent István műve nem valósul meg...

2011.05.16. 08:30 L. N. Peters

Most egy alapjában véve számunkra negatív feltételezéssel állnék elő – ilyen még eddig amúgy sem volt.

Képzeljük el, hogy az ifjú István királyt a Koppánnyal vívott csata végén nyílvessző találja el, és a harctéren életét veszti. Koppány már korábban elesett – a nagybácsiból nem lesz magyar király – vagy nagyfejedelem.

A következő hónapokban polgárháború tör ki, ahol az Árpád-ház minden uralkodásra alkalmas férfitagja életét veszti?

 

Hogyan tovább?

 


------------------------------------------

Hogy a kérdést a kellő súlyán mérlegelhessük, szemügyre kell vennünk, miben áll Szent István király műve. Ne lepődjünk meg, és ne képzeljük azt, hogy államalapító királyunk jelentőségével tökéletesen tisztában vagyunk; nem biztos, hogy a korábban belénk sulykolt tankönyvi sémák erre elégségesek.  

Az egyik ismert történészünk néhány évtizeddel ezelőtt a következő kijelentést engedte meg magának:

 

„Ha nem István győz? Akkor most legfeljebb Szent Koppányt imádnánk.”

 

Ez is mutatja, hogy első királyunkkal kapcsolatban gyakran a szakemberek körében is merőben dilettáns nézetek uralkodnak; a „történelmi materializmus” romboló hatását nem szabad alábecsülni.

Ha Szent István csak egy államalapító lett volna a sok közül, ha műve oly természetes és magától értetődő lett volna, amit bárki végrehajthat, aki „az utcáról behívtak”, ha mindenképpen szükségszerű, elkerülhetetlen és választási lehetőség nélküli lett volna, nem sok megvitatnivalónk lenne.

 De…

  

 

Szent István életműve ugyanis alapvető példát mutat arra, miként viszonyul egymáshoz nagyobb történelmi távlatból a személyes érdem és a „szükségszerűség”.

Lássuk hát.

  

Divatos dolog manapság azt állítani, hogy első királyunk lényegében az apja és a nagyapja életművének egyszerű folytatója volt; hogy Géza és Taksony az államalapítást lényegében megkezdték, Istvánra csak a munka befejezése maradt.

Akik ezt mondják, nagyvonalúan figyelmen kívül hagyják azt az egyszerű tényt, hogy István első államszervező harcát családja egyik tagja, a nagybátyja, Koppány ellen kényszerült megvívni tüstént uralkodása első hónapjaiban. Mit jelent ez? Hogy tulajdon családján – illetve nemzetségén – belül egyes férfi rokonai jelentős területi hatalommal rendelkeztek. Ebből arra kell következtetnünk, hogy ezek csak az elődei alatt juthattak territóriumokhoz, István pedig – éppen ebből kifolyólag – merőben más útra lépett, az ország közigazgatását egyáltalán nem a Taksony és Géza megkezdte modell alapján építette ki.

 

 

 

 

 

 

 

 

Függetlenségi hagyományok?

 

Vajon miféle függetlenségi hagyományok élhettek a korabeli Esztergomban, milyen útravalót kapott a fiatal István? Ne legyintsünk a kérdésre, hiszen azt kell látnunk, államalapításában számos olyan motívum akadt, amelyek a korabeli Európában merőben ismeretlenek.

 

Ne feledjük: a korabeli európai életben szokatlan az állami függetlenség. Minden államot eleve a császár hűbéresének tekintenek. 1000-ben független állam elvben nem is létezik.

 

Honnan szerzett indíttatást uralkodásához a leendő király? Apja, az előkelők és a papok útmutatásából? Ez bizonyíthatatlan elképzelés lenne, a tények éppen az ellenkezőjét mutatják.

 

Olvasmányaiból? Nem lehetetlen, de ehhez meg azt kellene feltételeznünk, hogy a korabeli Magyarországon létezett egy jelentős, legalább 50-100 kötetből álló könyvtár régi görög és római történetírók és gondolkodók műveiből. Ez természetesen nem lehetetlen, de nem is valószínű. Messze volt még a reneszánsz, amikor az antik szerzők művei újra közkinccsé válnak…

 

Esetleg egy. Számunkra (egyelőre) ismeretlen forrásból? Természetesen ez sem lehetetlen, de semmiféle bizonyíték nincs rá, anélkül meg csak üres beszéd.

 

 

 Nyugati orientáció

 

Ma erre (általában) felettébb büszkék vagyunk. Pedig István korában Bizánc fejlettebbnek is, hatalmasabbnak is tűnhetett, mint a német-római császárság. Gyanítom, Istvánt ezen a téren praktikus szempontok vezethették. A Magyarországra érkező görög papok és katonák itt is a bizánci császár alattvalói maradtak, míg a nyugatról érkezők a király alattvalóivá – azaz hungarussá –lettek. Ez lehetett talán a legfontosabb szempont. A befogadott nyugatiak egyrészt olyan feladatokat láttak el, amire megfelelő belföldi személyek nem voltak, másrészt hozzájárultak egy adekvát hazai politikai és egyházi elit kineveléséhez. Ez pontosan így történhetett: a következő generáció idején már magyar anyanyelvűek kerültek fontos pozíciókba. Mint például Maurus püspök.

 

 

 

István azért taktikai értelemben nem kötelezte el magát száz százalékban. Ezt mutatja például, hogy Veszprémvölgyben görög rítusú apácakolostort alapított – azaz olyan jelentős egyházi intézményt, amelynek a politikai potenciálja a lehető legminimálisabb. Nyilván nem véletlenül.

 

A hungarus fogalom magyarázatot követel.

 

Szent István állama aligha állott etnikai alapon. Legalábbis nem a szó szoros értelmében. Az általa létrehozott Magyar Királyság nem volt nemzetállam – a kifejezésnek a romantikában keletkezett értelmezése szerint.

 

A hungarus fogalma átszövi a magyar középkort, jelentése: Közép-Európa domináns állama. István műve szokatlanul tartósnak bizonyult. Földrajzi értelemben gyakorlatilag a kezdet kezdetén ki is jelölte a határokat, teljesen logikusan.

 

Itt egy percre meg kell állnom.

 

A Kárpát-medencében a történelem földrajzi értelemben véve kétféle stabilitás alakult ki.

 

  1. Valamely nyugatra eső központtal rendelkező nagyobb államalakulat része. Ilyen volt a római (vagy a keleti frank) birodalom. Ebben az esetben azonban a Kárpát-medencének csak egy része tartozott az államterülethez, és a határvonal minden esetben a Duna vonala volt. A Dunántúl ebben úgy szerepelt, mint a birodalom stratégiailag fontos, de kulturális értelemben jelentéktelen része. A rómaiak idején a fővároshoz legközelebb eső, nagy létszámú hadsereggel rendelkező határtartomány volt, számos császár innen került a trónra. Utóbbiak közül Septimius Severus a legnevesebb, se Vespasianus számára is a pannóniai légiók harcolták ki a császári trónt. Ez a megoldás az itt élő emberek számára csak viszonylagos gazdasági és politikai stabilitást jelenthetett.

 

  1. Erős közép-vagy nagyhatalom a Kárpát-medencében. A történelem során ez kizárólag a Magyar Királyság formájában realizálódott. Az itt élő emberek számára ez a valódi politikai és gazdasági stabilitás legkedvezőbb lehetősége.

 

A Szent István kijelölte államterület mindenképpen egy ilyen államnak a magva.

Hogy ezt mások is felismerték, azt Comenius írásai bizonyítják. Ő egy konföderációt képzelt el Közép-Európában, ami lényegesen nagyobb területet foglalt volna el, de tisztában volt vele, hogy egy ilyen képződmény kulcspontja Magyarország.

A konföderáció gondolatára nem árt visszatérni.

Az első királyunk kialakította koncepción lényegében azóta sem változtatott senki. Akkor sem, amikor esetleg lehetett (vagy kellett) volna. Amikor Szent István műve már nehezen volt fenntartható, kiváló uralkodóink (Károly Róbert mindenképpen, de talán már III. Béla is), lényegében modernizálták; a kor viszonyaihoz alkalmazkodva stabilizálták Szent István (és Szent László, hiszen a művet ő fejezte be) alkotását.

Amikor Magyarország jelentős részét a török foglalta el, megjelent a Szent István műve mellett elképzelhető legfontosabb másik alternatíva: a Kárpát-medencében és körülötte élő népek konföderációja. A már említett Comenius írt erről, valamint Zrínyi Miklós – a halála előtti hónapokban.

(Nem titok: alternatív történelmi regényt írok, amelyben Zrínyi Miklós 1664. november 18-án nem lesz politikai gyilkosság áldozata (a vadkan meséjében nem hiszek), hanem tovább él, és megpróbálja az említett koncepciót valóra váltani.)

Ha nem valósul meg az említett megoldások valamelyike, az itt élők számára nincs hosszú távú gazdasági és politikai stabilitás, csaknem lehetetlen a fejlődés.

Egyéb alternatívák nincsenek. A kis államokra tagolódás eredményét láthatjuk. Trianon igazából senki számára sem volt valódi nyereség. Az utódállamok se gazdagok, se hatalmasok nem lettek; nagyhatalmak játékszerei a győztesek is éppen úgy, mint a vesztes.

A dákoromán kontinuitási elmélet kreálta egykori Dákorománia tagadhatatlanul hasonlít az általunk vizsgált koncepcióra, de csak úgy, mint karikatúra az eredetire. Egy a Tisza és a Dnyeszter között elterülő államalakulat – bárhová is essen a súlypontja – amit keresztben átszel a Kárpátok vonulata, az ó- vagy középkorban földrajzi képtelenség, sohasem létezhetett.

A magyar államiság egyik kézenfekvő szimbóluma a Szent Korona. Igazából nem sejtjük, honnan származik, és azt sem mikor és hol alakult ki a hozzá tapadó jelképiség. Ami biztos: a XII. században már létezett. Hogy a maival azonos volt-e, azt se tudjuk. Az ellenünk készülő bizánciak ekkor úgy okoskodtak, birtokba kell venni a Székesfehérváron őrzött Szent Koronát, mert csak ekkor lehet a magyarokat teljesen legyőzni...

 Térjünk vissza Szent István művére.

 

Önálló egyház


Ennek jelentőségét az egész szakirodalom rendkívül nagyra tartja. Az is. Ebben István semmiféle hagyományra nem támaszkodhatott. A források azonosan adják elő: István nem fogadta el, hogy a passaui érsek legyen a magyar egyház feje, inkább addigi székvárosában, Esztergomban maga hozott létre egy teljesen új érsekséget.

 

 Közigazgatás

 

A királyi vármegyék szervezete merőben új jelenség volt. István elődei – a jelek szerint – nagyobb territóriumokra osztották az országot, uralkodásának kezdetén ezt a királynak fel kellett számolnia. A nagyobb területi egységek ötlete jöhetett nyugatról; Német-és Franciaországban éppen ez történt – Itáliáról nem is beszélve – a német és francia széttagolódásnak éppen ez volt az egyik oka. A vármegyék elképzelése tehát nem lehet nyugati átvétel.

 

Az angliai grófságok rendszere már jobban hasonlít a magyar vármegyékre. Más rokon sajátosság is van. Mindkét országnak lehetett legitim női uralkodója. A hűbériség is hasonló: senki vétkéért nem bűnhődik sem a rokon, sem a hűbéres – mint francia földön, ahol az egész háznépet kíméletlenül kiirtják, vagy szolgaságba döntik, és ahol ezért nincs is választásuk.

 

Mielőtt azonban a szokott kishitű magyar történettudat – amely megszokta, hogy minden hazai eredményt vagy vívmányt valami nyugati minta átvételének kell tulajdonítani – megkönnyebbülten felsóhajt: „Íme, megvan a minta!”; csendben megjegyeznék valamit: Ebben az esetben az átvétel kizárólag fordítva történhetett, hiszen az angol királyság intézményrendszere csak Hódító Vilmos trónra lépése után alakult ki, ő pedig közel harminc évvel Szent István halála után foglalta el Angliát.

 

István azonban már maga is alkalmazta az elvet: a források kiemelik, hogy Ajtonynak a lázadásban részt nem vevő fivérének semmi bántódása nem esett.

A vármegyék rendszerének kialakítását Szent László fejezte be, aki nyilván megértette államalapító elődje elképzelését.

 

A vármegyék rendszerét, és vele a magyarországi közigazgatás alapvető elképzelését Szent István önálló elgondolásának kell tekintenünk.

 

Igazából talán fel sem tudjuk fogni, mi mindent köszönhetünk első királyunknak.


Tudom, nehéz szembenézni vele, de képzeljük el, hogy nem tudja véghezvinni…