Alternatív históriák

Minden, ami alternatív töri: főleg elméletek és "mi-lett-volna-ha" észosztások, ahogy a csövön kifér. Mi ott kezdjük, ahol a törikönyvek abbahagyják.

Friss topikok

Statisztika

free counters

Egy kihagyott ziccer - '49

2011.03.14. 23:41 L. N. Peters


Másképpen alakulhatott volna a szabadságharc?

Hajítsuk sutba a szükségszerűen bukott el fordulattal kezdődő fontoskodó dogmákat és szólamokat. Másképpen is történhetett volna. Keressünk hát egy arkhimédészi pontot, és fordítsuk ki sarkaiból a világot.

Hagyjuk most a közhelyeket, amelyek főleg a Bécs ellen vagy Buda alá kérdéskörben szoktak kulminálni, keressünk egy másik pontot a katonai helyzet megváltoztatásának átgondolására.

Kezdjük a végén.

1849 júliusának végén vagyunk. Teljes erőből folyik a szabadságharc, és a magyar ügy állása nem sok jóval biztat. Mindazonáltal Magyarországot még nem győzték le, és nem feltétlenül biztos, hogy a túlerőnek mindig nyernie kell.

Egyébként: mi az, hogy túlerő? Annak idején Napóleon azt tanította a tisztjeinek, hogy a nagyobb létszámú katonaság önmagában véve – hátrány. Előnnyé, azaz túlerővé akkor válik, ha a benne rejlő fölényt érvényesítik a harcmezőn. A túlerőt is tudni kell vezetni.
1849 júliusának végén Szeged térségében tekintélyes létszámú magyar haderő áll. Tegyük túl magunkat a korábban zajló haditerv-vitákon, összepontosítsuk figyelmünket erre a szituációra.



A fő hadszíntéren Görgey tábornok három hadteste magára vonta az orosz fősereget, Vácról a Felvidék irányába fordult, és – ami egyébként hadtörténeti kuriózum – a külső körön gyorsabban haladt, mint az őt a belső körön üldözni igyekvő ellenség. Az orosz főerőknek nem sikerült döntő harcra kényszeríteniük Görgeyt, a közben vívott kisebb-nagyobb ütközeteket – a debreceni csata kivételével - magyar sikereknek tekinthetjük.

Ma már tudjuk, hogy Görgey hadserege hosszú menetelés után 1849. augusztus 10-re épségben megérkezett Aradra.

Az országgyűlés és az ország keleti részén harcoló parancsnokok kapcsolata teljesen megszakadt Klapka Györggyel, aki több sikeres ütközetet vívott, felszámolta a Komárom körüli ostromzárat, aztán augusztus 3-án aratott győzelme után kitört, birtokba vette a Dunántúl jelentős területeit, és elvágta Haynau és Bécs összeköttetéseit..
Két hete, július 14-én a Vetter Antal tábornok irányítása alatt álló magyar erők – Guyon és Kmety alakulatai - Kishegyes mellett súlyos vereséget mértek Jellasich altábornagy alakulataira.

Még olyan komoly hadtörténeti munkát is olvastam, ami azt állítja, hogy ez lett volna a szabadságharcunk utolsó jelentős győzelme. A derék tudor megfeledkezett Klapka György augusztus 3-án kivívott diadaláról. Klapka tábornok ekkor legyőzte Anton Csorich altábornagy körülzáró csapatait, és Győrig nyomult előre. Néhány nap múlva magyar erők vonultak be Székesfehérvárra. Klapka új zászlóaljakat állított fel, és elvágta Haynau és Bécs között az összeköttetést.

Ez voltaképpen alapjaiban változtathatta volna meg a hadi helyzetet – ha a magyar katonai és politikai vezetők tudomást szereznek róla. Az osztrákok elhagyták csallóközi állásaikat, és egészen Dunaszerdahelyig hátráltak. Voltaképpen Bécset is fedezetlenül hagyták.

A hegyesi csata miatt még Ferenc József is levelet írt a Pesten tartózkodó Haynaunak. A császár attól tartott, ha a bán nem kap gyorsan segítséget, a magyarok beveszik Titelt, s a Dunán túlra szorítják a horvát és szerb csapatok maradványait.

Emiatt Haynau csapatai július 21-én a fővárosból a délen összevont magyar erők ellen indultak. Néhány nappal korábban Pesten jelentkezett Haynaunál Robert Friedrich Freytag altábornagy, Paszkevics orosz főparancsnok főszállásmestere, hogy fővezére nevében az osztrák főparancsnokkal a további hadműveleteket egyeztesse. Paszkevics az osztrák főparancsnoktól azt kérte, hogy küldjön egy hadtestet Szolnokra, Görgey seregének szemmel tartására, ha az esetleg a Tisza bal partjára kelne át.

Haynau igent mondott a kérésre, de aztán – amikor úgy vélte, minden alakulatára szükség lesz a délen összpontosított magyar csapatok elleni harcban - másképp döntött. Megszegte a cári főparancsnokkal kötött egyezségét, nem küldött csapatokat Szolnokra.

Haynau arra számított, hogy Paszkevics nagy túlerőben lévő hada elfogja vagy megsemmisíti Görgey seregét. Nem tartotta valószínűnek, hogy a három hadtest bármelyike átkelhessen a Tisza bal partjára, ahhoz az orosz főerő túlságosan erős. Maga pedig úgy döntött, egyedül száll szembe a délen összevont magyar csapatokkal, és – ha lehet – felveszi a kapcsolatot Jellasich erőivel is.

Haynau főserege július 21-24. között hagyta el Pestet, és három oszlopban közelítette meg a délen összevont magyar fősereg állásait. A Haynau vezetése alatt álló fő oszlop (a tartalék hadtest, a megerősítésül kapott orosz Panyutyin-hadosztály és a Bechtold-lovashadosztály) a Pest – Kecskemét – Szeged útvonalon indult meg, a Schlik altábornagy vezette I. hadtestből álló balszárny a Cegléd – Nagykőrös – Tiszaalpár – Szentes – Hódmezővásárhely – Makó vonalon nyomult előre. Végül a jobbszárny, a Ramberg altábornagy vezette III. hadtest a Soltvadkert – Kiskunhalas – Szabadka útvonalon Törökkanizsa felé tartott.

Ez a térkép a fentebbi adatok alapján tévesnek nyilvánítható, hiszen úgy mutatja, mintha Haynau hadserege egységesen indult volna Pestről Szeged irányába. A jelenlegi oktatás ehhez hasonló térképeket használ, és azt sulykolja, hogy a szabadságharc „szükségszerűen” elbukott.

A terv alapján nyilvánvaló: Haynau szerette volna több irányból megtámadni, esetleg bekeríteni a délen összevont magyar csapatokat, amelyek pontos erejéről csak pontatlan, hézagos adatai voltak.

Milyen erők felett diszponált Haynau? A Pestről való elindulásra vonatkozó adatok 44-46 ezer főnyinek mondják az osztrák fősereget. Sorai között sok a beteg, főleg az oroszok behurcolta kolerában szenvednek egyre többen. Két hét múlva már csak körülbelül 35 ezer főnyi csatalétszámot jelentenek.

Tehát Haynau serege a Pestről való elindulás után bő egy héttel, július 30-án körülbelül 40-45 ezer harcképes katonából állhatott.

Ha térképen vizsgáljuk meg a három hadoszlopban haladó osztrák fősereg útját, megértjük, hogy Haynau igen súlyos hibát követett el. Olyat, ami ilyen magas szinten, képzett és tapasztalt katonától legalábbis szokatlan. Hasonló hibát követett el például az erdélyi hadszíntéren Puchner tábornok, de ő keményen meg is fizetett érte.

Haynau megúszta. Megnyerte a hadjáratot, később azzal hencegett, hogy az orosz seregek asszisztálása mellett maga verte le a magyar szabadságharcot. Elkönyvelhetjük: ha Haynau hadvezérnek nem is volt különösebben tehetséges, szerencsésnek mindenképpen szerencsés volt. Ha másban nem is, ebben mindenképpen Caesar nyomdokain járt.

Haynau tehát tehát széttagolta, és három részre osztotta a hadseregét. Annak idején Napóleon azt tanította, hogy a hadsereg egyes részei külön-külön vonuljanak fel, és együtt ütközzenek meg, de ezt nem úgy értette, hogy az ellenség közelében több napi menettávolságra távolodjanak el az egyes hadtestek, és az összpontosított ellenségnek felkínálják, hogy külön-külön elbánhasson velük.

A három osztrák hadtest tehát különböző útvonalakon haladva közeledett a délen összevont magyar erők felé.

Alkalmasint Franz Schlik tábornok I. hadtestének Makó felé közeledő alakulatai hozták magukat a legveszélyesebb helyzetbe. Ha véletlenül ütközetre kényszerülnek, a személyesen Haynau által vezetett csapatok távolságuk és lemaradásuk miatt nemigen nyújthatnának segítséget. A Szabadkára tartó Ramberg még annyira se.

Hát a magyarok?

Ekkorra már a Jellasich hadát megverő csapatok is beérkeztek a Szeged körül összpontosuló főerőkhöz.

Délen a következő magyar csapatok álltak:
Perczel közép-tiszai hadseregének és Guyon IV. hadtestének megérkezése után Szegeden a tartalék hadtest alakulataival együtt mintegy 48.000 főnyi magyar sereg összpontosult. A várost és környékét észak és nyugat felől kiterjedt, Tápénál kezdődő, Dorozsmán és Mátyin át a Tiszához visszahajló, de még nem teljesen kész sáncrendszer védte.

Orsovától a Tisza torkolatáig Josef Kollmann ezredes körülbelül 7000, az Alsó-Tisza bal partján Kmety György vezérőrnagy 7000 és Bene Lajos ezredes 5000 embere őrködött.

Temesvár alatt Vécsey Károly vezérőrnagy 9300 katonája táborozott, Aradot 1500 főnyi várőrség szállta meg. A Bánságban tehát körülbelül 78.000 főnyi magyar erő állomásozott. Ez volt a délen összpontosított magyar főerő.

Gyakran leírják, hogy a csapatok egy része nem volt megfelelően felfegyverezve. Ennek nyomát kizárólag 4-5 újonnan szervezett zászlóaljnál találtam. Másutt meg éppenséggel azt olvastam, hogy akadt felszerelés, de az új alakulatok létesítését az újonchiány akadályozza.

Erről több emlékirat is beszél. Azt se feledjük, miért keletkezett a Kossuth-nóta leghíresebb strófája:

Ha még egyszer azt üzeni,
Mindnyájunknak el kell menni.


Nagyon sokan érezték úgy, hogy el kellett volna menni.

Amikor pedig arról beszélünk, hogy az alakulatok egy része újoncokból állt, ne felejtsük el – bár ezt a hadtörténészek ritkán hangsúlyozzák ki – hogy az ellenségnél sem volt jobb a helyzet.

Bizony a tavaszi hadjárat kudarcsorozata után az osztrák sereg komoly feltöltésre szorult,a csapatokat újoncokkal kellett kiegészíteni. Haynau serege valószínűleg sokkal kevesebb igazán harcedzett egységet tudott felvonultatni, mint a délen összevont magyar főerő.

Mert a délen összevont magyar főerő számos alakulata csaták egész sorában vett részt, testületi és harci szellemük zömmel (még) kiváló volt. Ez a haderő még nem züllött szét, ahhoz, hogy ez megtörténjen, majd Dembinski szerencsétlen hadvezetésére lesz szükség.

A tábornoki karban a felsoroltakon kívül: Mészáros Lázár, Dessewffy Arisztid, Vetter Antal.

Minden lehetőség megvolt hát a győzelemre; feltéve, ha a magyar hadvezetés gyorsan és szervezetten cselekszik.

Úgy tűnt, a szerencse egy forró nyári napon rámosolygott a magyar honvédseregre. A Vilmos-huszárok egyik portyázó alegysége fülön csípett egy osztrák törzstisztet, akinek a táskájában ott lapult az összes császári alakulat menetterve.

Maguk a huszárok is tudták, hogy a zsákmányolt papírok jelentősége óriási, igyekeztek minél hamarabb a vezérkari főnök, Vetter Antal altábornagy kezébe juttatni őket.

Az osztrák származású, Velence egyik elővárosában született, 46 éves, korábban császári alezredesként szolgáló, katonai akadémián is tanító Anton Vetter von Doggenfeld a szabadságharc hadseregének egyik legtapasztaltabb és legképzettebb tábornoka volt.

A szabadságharc kezdetén ő volt az első magasabb rangú császári-királyi tiszt, aki önként ajánlotta fel szolgálatait a Batthyány-kormánynak. Ő volt a kishegyesi csata győztes hadvezére.

A hegyesi ütközet szabadságharcunk azon csatái közé tartozik, amelyekről külhonban is elég sokat írtak. A kiválóan megválasztott hadállás, és a harcoló csapatok mintaszerű irányítása külföldi szakértők figyelmét is felkeltette, több hadi akadémián is tanították – talán még ma is tanítják.


Vetter azonnal felmérte, hogy a magyar sereg soha vissza nem térő lehetőséget kapott Haynau hadának megsemmisítésére. Azonnal Kossuthhoz fordult, engedélyt kért, hogy a csapatokat minden késlekedés nélkül az osztrákok ellen indíthassa.

Kossuth ekkor alighanem élete egyik legrosszabb döntését hozta. Kinevezte a déli hadsereg főparancsnokává – a lengyel Dembinski tábornokot.

Keresve sem találhatott volna rosszabbat. Dembinski már egyszer volt főparancsnok, a kápolnai hadjárat idején. Akkor – kétbalkezes hadvezetése miatt – az összes magasabb rangú tiszt fellázadt ellene.

Dembinski nemcsak, hogy soha életében csatát nem nyert, támadó hadmozdulatot sem tett, a visszavonulás volt a rögeszméje. Itt is ezt művelte; augusztus elsején éjjel minden különösebb indok nélkül átkelt a Tiszán, és feladta Szegedet, valamint a terjedelmes sáncrendszert. Ezen még Haynau is elképedt.

Az értelmetlen visszavonulással törvényszerűen elkezdődött a honvédsereg bomlása, amit tetézett Dembinski két veresége, Szőregnél, valamint Temesvárnál. Mindkét alkalommal hajmeresztően rosszul irányította a csapatokat.

Innentől, Dembinski kinevezésétől a bukás valóban szükségszerű.

DE!

Mi lett volna, ha Kossuth jó döntést hoz, és Vetter altábornagyot nevezi ki főparancsnokká?

Várjuk a hozzászólásokat!

süti beállítások módosítása