Alternatív históriák

Minden, ami alternatív töri: főleg elméletek és "mi-lett-volna-ha" észosztások, ahogy a csövön kifér. Mi ott kezdjük, ahol a törikönyvek abbahagyják.

Friss topikok

Statisztika

free counters

Szerelem és líra - CLVI.

2015.01.31. 01:19 Vén muskétás

SZÁZÖTVENHATODIK RÉSZ

 

v     Hordoz-e, hordozhat-e a szokásos „intellektuális” ernyedtség bármilyen művészi minőséget?

 

Ez a kérdés talán még a korábbiaknál is abszurdabbnak tűnik, pedig fájdalmasan időszerű.

 

Az „intellektuális” ernyedtségnek számos előzménye van az újkori művelődéstörténetben, de igazi, torz és kártékony mivoltában csupán a XX. század folyamán lépett elő.

 

Nemcsak a Byron magatartásából eredeztetett „spleen”, meg a hasonló üres nyugati pózok tekinthetők a mai ernyedtség előzményének, ludas benne az orosz „felesleges ember” is, meg sok egyéb is mesterkélt magatartásforma, gesztus is, külön tanulmányt igényelne a feltárásuk.

 

Az „intellektuális” ernyedtség voltaképpen nem értelmiségi magatartás, hanem annak gonosz torzképe.

 

Az európai értelmiségi magatartásformák ókori előzmények nyomán alakultak ki a reneszánsz és a barokk időszakában. Sokáig ható mintaképe volt a reneszánsz humanistáinak közössége.

 

Az európai értelmiség történetében igen nehéz időszakok voltak, sokan rendkívül szegényen éltek, és a mindenkori hatalomnak általában jó oka volt rá, hogy ne bízzon bennük.

 

Az értelmiségi életmód hagyományos szellemi pillérei voltak a tudás tisztelete, a felelősség és a hivatástudat. Voltaképpen ezek megléte tesz bárkit értelmiségi emberré.

 

A XX. századi avantgárd irányzatok csaknem kizárólag abban hozhatók közös nevezőre, hogy mind a tradíció felszámolására törekedtek. Nyomukban szinte légüres tér keletkezett az európai és észak-amerikai kultúrában. Azóta sem sikerült betölteni, bár se szeri se száma azon eszméknek és ideológiáknak, amelyek megpróbáltak a vákuumba behatolni.

 

A jelen totális értékzavarának is egyik oka a tradicionális értékrendszerek elvetése. Napjainkra már a hétköznapi életbe is régen behatolt a káosz, láthatjuk magunk körül a következményeket. Nincs az életnek olyan eleme, ahol meg ne mutatkoznának.

 

Gyakran a humanizmus nevében és jelszavával indokolnak antihumánus cselekedeteket és elveket. A degenerálódó liberalizmus is kiveszi ebből a részét. A blődli a bölcsesség talárját öltötte, csaknem hiszünk neki. Csaknem elhittük, hogy egy- atyai pofon nagyobb veszélyt rejt a társadalomra nézve, mint a tévé felnevelte agresszív, gátlástalan, értelmileg és érzelmileg egyaránt beszűkült kölykök százai. Csaknem elhittük, hogy a nemzeti értékeket kutyába kell venni, és az a legjobb, ha néhány dollár reményében faképnél hagyjuk az országot. Csaknem elhittük, hogy a család „elavult”, az igazán „modern” életmód a promiszkuitás valamelyik fajtája.

 

Csaknem elhiszünk még száz és száz ehhez hasonló ostobaságot is, pedig még nem is ezek a legveszélyesebbek és leggonoszabbak.

 

Hanem? Amelyekből ezek következnek:

 

v     Az embernek nincs személyes felelőssége, mert minden „szükségszerűen” történik.

v     Az ember „a világba van vetve”, tragikus lény, élete értelmetlen, igazi céljai nincsenek.

v     Az értelmiségnek semmiféle küldetése nincs, mert az emberi kötelességtudat csupán elavult illúzió.

 

Hogyan degenerálódhatott ennyire az értelmiség?

 

Hogyan ne degenerálódhatna, ha a szellemi tápláléka a jelenlegi kánon, amely ugyanezeket állítja?

 

Folytatása következik.

 

2015.01.31. 01:18 Vén muskétás

Októberi utakon

2015.01.31. 01:18 Vén muskétás

Októberi utakon

Verőfényes nyugalom.

 

Gonddal telt idő pereg,

Hullanak a levelek.

 

Köd ül tunya záporon

Októberi utakon.

 

Októberi utakon

Dúdolgat az unalom.

 

Tegnapot porköd takar,

Zörög a fáradt avar.

 

Kocog öntelt hatalom

Októberi utakon.

 

Októberi utakon

A jelen vén masztodon.

 

Sír az éhező lokál,

Ásít a lapos globál.

 

Pénz köhög kopár fokon

Októberi utakon.

 

Októberi utakon

Dühöng az ember-vadon.

 

Kábító, vad révület

Bénítja a lelkeket.

 

Az akarat hatalom

Októberi utakon.

 

Októberi utakon

Visz a végzet – ha hagyom.

 

Élet lesz vagy temető?

Kibicel a vén Idő.

 

Csak a gyáva fut vakon

Októberi utakon.

 

Októberi utakon

Fáradt reménység oson.

 

A siker mindig talon

Októberi utakon.

 

 

Szőke nő zűrben az űrben - 287.

2015.01.31. 01:17 Vén muskétás

 

KÉTSZÁZNYOLCVANHETEDIK RÉSZ

 

Karen meg sem lepődött. Később ezen maga is csodálkozott.

 

Elnézte a panorámaképernyőn felbukkanó arcot. A szúrós szemeket, a kissé zilált tekintetet, a parancsnokláshoz szokott kifejezést. Ez hát Williams admirális. Az időutas. Az idealista bajkeverő. Voltaképpen csak egy túlkoros macho.

 

Ed Philipset azonban sajnálta. A fiú jobbat érdemelne. Most újra visszakapta az apját, azazhogy inkább az apja kapta vissza őt. Megint kezdődnek számára a zavaros, lidércnyomásos kalandok.

 

-         Karen Bozchana Kadlecikova! – recsegte Williams a képernyőről. – Megértette, amit mondtam?

 

Karen arcán fanyar mosoly suhant át.

 

-         Elfelejtett bemutatkozni, uram – mondta aztán a képernyőn szigorkodó arcnak.

-         Williams admirális vagyok! – hörrent a férfi.

 

Karen egy pillanatig farkasszemet nézett vele. „Dúvad” Williams. Talán csak egy ijedt kisfiú, aki szeret istenkét játszani.

 

-         Megértett engem, Karen Bozchana Kadlecikova?

-         Hogyne, uram – vetette oda. – Vagyok annyira admirális, mint ön.

 

Erőteljes mozdulattal bontotta a kapcsolatot, eltávolította a képernyőrőn Williams admirálist.

 

-         Admirális a hajónak! Azonnali térugrás! – és az egyik fotelbe vetette magát.

 

„Hajó az admirálisnak! Parancs nyugtázva, végrehajtása megkezdve!”

 

 

Minden elsötétült.

 

Folytatása következik.

 

2015.01.31. 01:17 Vén muskétás

2015.01.31. 01:17 Vén muskétás

Piknik az Élet-fa alatt

2015.01.31. 01:17 Vén muskétás

Jelenléted

2015.01.31. 01:17 Vén muskétás

Jelenlétedben

Fölöttünk lebeg

A Szerelem,

S az évtizedes, próbált szeretet -

Beleng házat, udvart,

Betölti lelkemet.

 

Jelenlétedtől

Élek és halok;

Nincs külvilág -

Csak

Általad vagyok.

 

Ha velem vagy,

A Vágy és a Jövő

Bennem azonnal

Új reményre

Éled;

Jelenléted -

Maga az Élet.

Úgyis sikerül!

2015.01.31. 01:17 Vén muskétás

Száll a Múlt finom pora,

Rajtam van az Ősz sora,

Úgyse fogom feladni

 

Hogyha minden, ami poros,

Minden üres, alattomos

Ellenem feszül,

Még akkor is,

Úgy is

Sikerül.

 

Ősz, az öreg bonviván,

Koslat a Remény után,

Isten néz ki a Lét

Ablakán.

 

Fényes Nyárból szürke ősz,

Bánat-kását ördög főz,

Száll az Idő könnye,

Mint a gőz.

 

Száll a Múlt finom pora,

Most van itt a Lét sora,

Úgyse fogom feladni

Szelerem és líra - CXXXVII.

2015.01.24. 00:16 Vén muskétás

SZÁZHARMINCHETEDIK RÉSZ 

Az ijesztő elbutulás az érem egyik oldala. A másik az ország lelki és szellemi állapota. Vagy éppen a kultúra állapota. 

Az előbbiről nem szeretnék sokat mondani, beszélnek róla eleget. Csak egyetlen gondolatot vetnék fel. 

Voltak a történelmünknek igen nehéz pillanatai. Őseink megfutamodtak vagy helytálltak, de eszükbe sem jutott, hogy feladják magyarságukat. Nélkülük nem lennénk. 

A török időkben drámai módon megfogyatkozott ez a nép. Egész országrészek maradtak pusztán. Elmondhatatlanul sokat szenvedtek az akkori magyarok. Fel sem foghatjuk, hogy mennyit. 

Képzeljük azonban el a következőt: 

Hol lennénk most, ha a sokat szenvedett XVI. századi magyarság a mindennapos megpróbáltatások, a várak fizetetlen védelme, meg a háromfelé való adózás helyett úgy dönt, inkább külföldre özönlik a „jobb élet” reményében? Az akkori közgondolkodás ezt megbocsáthatatlan szégyennek tartotta volna, a jelenlegi azonban helyeselné. 

Ha ők ezt tették volna, most ki menekülne külföldre? 

A személyes felelősségnek vannak egyéni és közösségi dimenziói. Ha valamelyik hiányzik, a maradék mit sem ér. 

A magyar kultúra mai állapota sokkal mélyen összefügg az általános degenerálódással. A legjobban ezt mindenképpen a kanonizált líra kapcsán lehet érzékelni, de arról majd később beszélek. 

Nézzünk szét másutt. 

A Kádár-korszakban egyik vidéki színházunk híres előadásának díszletében jól felismerhetően ott volt a Corvin köz képe. A darabnak amúgy semmi köze sem volt ötvenhathoz, de az emberek érzékelték és igen bátor gesztusnak tartották a célzást. Kétségtelenül az is volt. 

Nagyot tévedtek azonban, akik ezt komoly művészi kiállásnak, vagy urambocsá’ jelentős esztétikai teljesítménynek tartották. Ahhoz semmi köze sem volt. Merész gesztus, semmi több. „Kibeszélt” egy darabból. Nem esztétikai, hanem erkölcsi értéket képviselt, értéke nem a célzás irányában, nem a gesztus jelezte „mondanivalóban”, hanem bátorságában rejlett. Ettől lett súlya.

Jelenleg az egyik budapesti színházban az egyik legnagyobb klasszikus mű előadásának díszlete - egy épülő stadion. Ennek azonban semmiféle drámai súlya nincs. Puszta gagyi. Napi politika elcsépelt közhelyére reagáló ócska gesztus, esztétikai értelemben a szellentésnél is kevesebb. A média hozzá kapcsolódó intenzív farkcsóválása meg csak azt mutatja, amit amúgy is tudunk: ettől a „tudatformáló” intézményrendszertől a legtöbb esetben a farokmozgató izmok szellemi nívójánál többet elvárnunk nem érdemes.

A kettőt egybevetve eltöprenghetünk azon, miként üresedik, hogyan degenerálódik a magyar színház. Ma már az előadások jelentős részében üres formalizmust, sivár képi, erkölcsi és eszmei zűrzavart láthatunk, még a legnagyobb klasszikusok is mindenféle „rendezői olvasatok” puszta illusztrációivá züllöttek.  

Miért?

Mindegyik jelenség hátterében ugyanaz áll: a tradícióval kapcsolatos tudatlanság, illetve a szintén a tudatlanságból fakadó bárgyú nyegleség.

Folytatása következik.

 

 

Szőke nő zűrben az űrben - 286.

2015.01.24. 00:16 Vén muskétás

KÉTSZÁZNYOLCVANHATODIK RÉSZ

 

A szőke nő felvonta a szemöldökét.

 

-         Nem lehet megsemmisíteni? De hiszen…

 

Sigismundo Rafa felemelte a kezét.

 

-         Kérem, hallgasson meg, asszonyom.

 

Karen bólintott.

 

-         Az a kis játékszer – és a Karen keze mellett heverő eszközre mutatott. – nem valami gyilkos csodafegyver. Hiába dezintegrátor a neve. Nem gyilkol, csak elkülönít.

-         Elkülönít?

-         Megszünteti a kapcsolatot a téridők között. A Digitális Téridő a lakói számára jelenleg átjárást biztosít a mi univerzumunkba, ami lehetővé teszi a mi világunk ellenőrzését. Ha ön megnyomja azt a gombot, csupán ennek vet véget. A Digitális Téridő végleg és visszavonhatatlanul elkülönül a mi világegyetemünktől, illetve a mi téridőnktől. Önállóvá válik, és a saját törvényei szerint fejlődik tovább.

-         Azt mondja, semmi kapcsolata sem marad a mi univerzumunkkal?

-         Így van, asszonyom. Mivel a két téridő jelenlegi kapcsolata alapvetően természetellenes, a dezintegrátor voltaképpen a rendet állítja helyre azzal, hogy tökéletesen szétválasztja őket.

 

Karen bólintott, és rátette a kezét a dezintegrátorra.

 

„Hajó az admirálisnak! Ismeretlen probléma a csatahajó fedélzetén! Vészhelyzet, asszonyom!”

 

Karen gondolkodás nélkül válaszolt:

 

-         Admirális a hajónak! Azonnali térugrásra felkészülni! – rövid gondolkodás után még hozzátette: - A parancs a teljes flottának szól!

 

„Hajó az admirálisnak! A csatahajó kicsúszik az irányításunk alól! Ismeretlen mechanizmus lépett működésbe. A robotharcosok engedélyt kérnek a Rodney azonnali elhagyására, asszonyom!”

 

-         Admirális a hajónak! Az engedélyt megadom!

 

„Hajó az admirálisnak! Parancs nyugtázva, végrehajtása megkezdve!”

 

Sigismundo Rafa felpattant a helyéről.

 

-         Mi történik itt? Vissza akarok menni a csatahajóra!

 

Meg is ugrott volna, de Helmut elkapta a karját.

 

-         Nem megy sehová!

 

Karen a robotharcosokhoz fordult:

 

-         Segítsetek felkészülni Mr. Rafának a térugrásra.

 

A robotharcosok egykedvűen megfogták és egy karosszékbe szíjazták Sigismundo Rafát.

 

Hirtelen felcsendült a hangszóróban egy jól ismert hang:

 

-         Karen! Karen, hidd el, én nem ezt akartam! – Ed Philips csaknem sírt, de tüstént el is hallgatott, és megszólalt egy ismeretlen, parancsoláshoz szokott férfihang:

 

-         Karen Bozchana Kadlecikova! Öt perce van rá, hogy megadja magát, különben tüzet nyitunk!

 

Folytatása következik.

 

Szőke nő zűrben az űrben - 268.

2014.09.05. 22:54 Vén muskétás

KÉTSZÁZHATVANNYOLCADIK RÉSZ

 

A szőke nő nagyot sóhajtott.

 

-         Valahogyan mindenképpen el kellett engem juttatni a Rodney fedélzetére, ehhez pedig megfelelő gazdaállatot kellett keresni.

-         Bocsásson meg, de még mindig nem értem! – vetette közbe indulatosan Ed Philips.

 

Morgensohn ádázul mosolygott.

 

-         Hegyezze a fülét, és megérti, ügynökök gyöngye!

 

Ed Philips arca megrándult.

 

-         Megfelelő tervre volt szükség.

 

Most Karen volt, aki gúnyosan elmosolyodott.

 

-         Ehhez kellettem én?

-         Igen, hölgyem! Ön volt a legalkalmasabb személy. A földi központ elszánta magát az első számú gazdaállatom, azaz Dr. Morgensohn útjának megszervezésére. Igyekeztek minden lehetséges módon zavart kelteni, de hamarosan világossá vált, hogy a világegyetem összes titkosszolgálata élénk érdeklődést tanúsít Morgensohn ügyvéd útja iránt. A gazdaállatom pánikba esett.

-         A gazdaállata? Vagyis az igazi Morgensohn?

-         Igen, hölgyem, ő. Valósággal hisztériázott, vissza akart lépni. Megduplázták a tiszteletdíját, de ettől csak még jobban aggódott. Ezért a szakértők kiagyaltak egy fortélyosnak tűnő személycserés megoldást, és a gazdaállatom mellé adtak egy tapasztalt csirkefogót.

 

Karen bólintott.

 

-         Max Boyart.

 

Morgensohn bólintott.

 

-         Igen. Mr. Max Boyart.

 

Ed Philips megcsóválta a fejét.

 

-         Hiba volt. Boyar több tucat ügynökséget informált rendszeresen.

-         Tudtuk.

-         Ha tudták, miért nem választottak valaki mást?

 

Morgensohn most mintha zavarba jött volna.

 

-         Mr. Boyar színre lépése voltaképpen a földi taktika megváltozását jelezte. Annyira közismert, exponált személyiség volt, hogy tüstént magára vonta az érdeklődést. Ezzel azonban el is terelte a figyelmet valaki másról.

 

A szőke nő arcán szomorú mosoly jelent meg.

-         Valaki másról? Talán rólam?

Morgensohn szélesen elvigyorodott.

-         Igen, hölgyem. Önről. 

Folytatása következik.

 

Ha Linder Béla nem...? - I.

2014.08.06. 01:11 Vén muskétás

Közeledik a magyar történelem legnagyobb traumájának századik évfordulója. A győztes hatalmak Magyarországgal szemben példátlanul súlyosan jártak el, hazánkat megcsonkították, területének kétharmadát saját követelődző szövetségeseik országaihoz csatolták. 

trianon.jpg

 Olyan szempontból szeretném vizsgálni a közvetlenül Trianonhoz vezető utat, amelyet viszonylag ritkán alkalmaznak, bár ezt a kérdéskört csócsáljuk száz éve igen gyakran.

A külföldiek azt szokták mondani, hogy már mindenki napirendre tért Trianonon - rajtunk kívül.

Mi meg azt feleljük: Rajtunk kívül nem is raboltak ott ki senkit ilyen példátlanul.

Azt gondolom, a példátlan területvesztésben talán az is ludas, hogy a vesztes államok közül senki sem fegyverezte le magát úgy, mint éppen mi.

Az antant nemcsak a mi hazánkkal akarta ezt művelni. Íme: ezt tervezték Törökországgal:

800px-TreatyOfSevres_hu.png

 

Ez semmivel sem kegyesebb, mint Trianon. Ki gondolná, hogy Edirnét és Izmirt görög csapatok szállták meg? Az antant jóvoltából ma már csaknem száz éve török város volna mindkettő, ha...

Az antant itt gazda nélkül csinált számadást. A törökök függetlenségi háborút indítottak, és megvédték a hazájukat.

A mi szomszédaink sem voltak meggyőződve a könnyű sikerről. A románok kivártak. Amikor világossá vált, hogy nem kell magyar ellenállástól tartaniuk, hadat üzentek a már régen nem létező központi hatalmaknak, és megindultak Erdély megszállására. Erdélyből még hetek múlva is olyan jelentések jöttek, hogy a románok "a székely csapatoktól nagyon félnek".

A Felvidéken még érdekesebb volt a helyzet. Ott a kormány adta parancsba a katonaságnak, hogy engedjék be a korábban már kikergetett csehszlovák csapatokat.

Tételezzük fel a következőket:

Magyarországon olyan kormány kerül hatalomra 1918 október végén, amelyik nem bízik sem a liberális és pacifista szólamokban, sem Wilson amerikai elnök hírhedt pontjaiban - amelyeket rajtunk kívül amúgy sem vett komolyan senki.

A kormány számot vetett vele, hogy Magyarország valószínűleg nem tudja elkerülni területének megcsonkítását. Nem mindegy azonban, mennyit veszít el és hogyan. A történelemből tudhatjuk: amit az ellenség megszáll, azt magától soha vissza nem adja. Önként semmit sem adunk. 

1918 novemberében a kormány tudomásul veszi a padovai fegyverszünetet, egyben deklarálja Magyarország függetlenségét, kinyilvánítja, hogy hazánk már nem tartozik az Osztrák-Magyar Monarchiához. Ezzel egyidejűleg szigorúan megparancsolja a még létező katonai hatságoknak, hogy minden betolakodóval szemben a lehető legerélyesebben védelmezzék meg az ország területi épségét.

Induljunk ki ebből.

Folytatása következik.

 

 

 

Ne álljunk a gazemberek oldalára?

2012.08.10. 18:37 L. N. Peters


Teleki Pál miniszterelnök lassan az asztalra tette a fegyvert…

- Főméltóságú úr! – mondta másnap a kormányzónak. – Nem állunk a gazemberek oldalára! Nem engedjük át hazánkon a német hadsereget, és nem támadjuk meg Jugoszláviát, amellyel négy hónapja kötöttünk örök barátsági szerződést! Talán Magyarország lesz a XX. század vértanúja. Talán mi is mártíromságot szenvedünk…

És folytatta tovább is. Elszántan. Rendületlenül.
Horthy Miklós megrökönyödve bámult miniszterelnöke arcába…

————————————————————-

ÉS???

Egyesült Királyságok

2012.05.28. 22:25 szs.

(bz249 írása)

 

- Ördögfattya angolok!

Michiel van Strootman trágyakereskedő, és nem mellesleg Leiden város tanácsának tagja, olyan erővel csapta a kiürült gines bögrét az asztalhoz, hogy beleremegtek a városháza drága pénzen felújított ablakai.

- Töltsd tele! – vakkantott a mögötte álló inasnak.

- Nem a bögre vagy az asztal tehet a helyzetről Strootman úr!

- Akárki is tehet róla Adriaan, abban egészen biztos vagyok, hogy nem azért űztük el a spanyolokat, hogy Londonból kormányozzák Hollandiát! Ördögfattya angolok!

Meg amúgyis kicsoda ez az Adriaan van der Waals, hogy megmondja neki, miként élvezze a ginjét. Egy közönséges facipőkészítő, ötször megvehetné az a teljes vagyonát és őt magát is. Ha ő, a város negyedik leggazdagabb embere nyomatékosítani kívánja a véleményét, akkor nyomatékosítani is fogja.

- Igaza van Michielnek!

Pieters Krüger az élete javát a tengeren töltötte. Három háborút harcolt végig az angolok ellen, ami a többi tanácstagnak csak egy térben és időben távoli, ködös kép volt az a veterán tengerész számára a személyesen átélt történelem.

- Szép és dicső név, mint a nagy de Ruyter admirálisé. Nahát én azt mondom, hogy mi 67-ben jól szétrúgtuk az angolok seggét, és ha akkor nem volt elég hát most is megteszem.

I. Bonaparte Ferenc József, Franciaország császára.

2012.05.08. 18:16 szs.

En Sabah Nur írása

Köztudomású, hogy 1815-ben a waterlooi csata után megbukott az Első Francia Császárság. I. Napóleont Szent Ilona szigetére száműzték, ahol még hét évig eléldegélt, de több vizet már nem zavart az európai politikában.

Felesége Habsburg-Lotharingiai Mária Lujza hazatért apjához, I. Ferenc császárhoz Bécsbe és magával vitte fiát is, az 1814-ben pár napig névleg francia császár és a későbbi Második Francia Császárság történetírása által II. Napóleonként szuverén uralkodónak aposztrofált Sasfiókot (a második képen).

A fiatal Bonaparte őseihez méltó életet élt Bécsben. Bár nyilvánvalóan esélye sem lehetett arra, hogy valaha is bármilyen jelentősebb címhez jusson, a főhercegeknek kijáró életvitelt ő is teljes természetességgel magáénak tudhatta. Mivel pedig állam-, vagy hadügyek nem foglalták le, hiszen ilyet a Habsburg udvarnak esze ágában sem volt rábízni, elvégre mégiscsak a rettegett Bonaparte Napóleon fiáról beszélünk, bőven maradt ideje kedvenc foglalatosságára, az előkelő hölgyek hajkurászására.

Történelmi fordulópont volt-e Szigetvár ostroma? - IX.

2012.04.23. 08:00 L. N. Peters

Megértem azokat az Olvasókat, akik kifogásokat emelnek a téma széthúzása miatt, hiszen látszólag megtehetném, hogy egyetlen posztban összefoglalom a témát, és elbagatellizálom – ahogy a jelenlegi történettudomány zöme.

Nem tehetem, Kedves Barátaim!

Szigetvár ügye, a vár ostromának története túlságosan fontos a számomra. A jelenlegi történettudomány lapos, ami történt minden szükségszerű volt címkével összefoglalható alapállása bizonyul itt használhatatlannak, értelmetlennek, kártékonynak. A sivár dogmaépítményekből álló „összefüggések” rendszere önmagát szemléli a tükörben, és önhittségében egyszerűen tudomást sem vesz az ilyen jellegű problémákról. Magam sohasem láttam olyan szaktudományos – vagy akár ismeretterjesztő jellegű – írást, amely komoly formában felvetette volna, hogy Szigetvár ostroma esetleg komoly fordulatot jelenthetett a magyar (és talán az európai) történelemben.

Svéd győzelem a nagy északi háborúban

2012.04.10. 08:30 szs.

En Sabah Nur írása

 

Mióta a történelem hajnalán létrejöttek az első államok, mindig is nagyhatalmak emelkedtek fel, nőttek nagyra, majd buktak el. Nagy területű, de súlyát vesztett államokat kebeleztek be, vagy osztottak fel kisebb, feltörekvő államok, melyek ezzel maguk is óriási területű nagyhatalmakká váltak. Nem volt ez másképp a 17. és a 18. század fordulóján sem.

 

Ezekben az években Európa egész északi fele hadban állt. Egy svéd-angol-holland koalíció állt szemben a dán-norvég perszonálunió, Lengyelország és Oroszország szövetségével. A tét Észak-Európa vezető nagyhatalmi pozíciója volt a hatalmát őrző Svéd Birodalom (a képen 1658-as kiterjedése) és a feltörekvő Oroszország között. Ekkor született meg a későbbi korok orosz nagyhatalma. De mi lett volna, ha a háborút nem Oroszország nyeri meg?

1683: Bécs elfoglalása

2012.03.30. 08:30 szs.

Trónkövetelő írása

Prológus:

2012. március 24.-ről 25.-re virradó éjszakán álmot láttam:

Kaptatunk fel a hegyoldalon, zihál ember is, ló is. Sokan, hogy kíméljék az állatot, leszállnak róluk, és kantáron vezetik. Én nem, hiszen én király vagyok, nekem az a dolgom, hogy mások hátán üljek, amíg az fel nem fordul, akkor kapok újabbat, amíg az is ki nem dől, míg végül én magam le nem fordulok a nyeregből. A nevem János, a lengyelek királyaként e néven a harmadik, és a litvánok nagyfejedelme. Felérünk a hegytetőre, itt egy időre megállunk. Futár jön, és a légszomjtól a levegőt kapkodva elkukorékolja: Károly megtámadta őket! Elkezdődött a támadás! Így hát indulunk mi is. Először csak lassan, bevárva, hogy mindenki jól üljön a lován, aztán neki a hegynek, lefelé, egyre gyorsabban és gyorsabban, mint a hógörgeteg. Egy patak völgyében zúdulunk alá. De hosszú ez az átkozott patak! Pedig már halljuk is a csatazajt, az ágyúdörgést, de nem látjuk őket. Szemünket meresztgetjük, hogy amint meglátjuk az átkozottakat, kardunkat, dárdánkat máris beléjük döfjük, ott, ahol érjük. Az ördög terelte tán ilyen messzire ezt az átkozott patakot?

Európa-háború, 1868?

2012.03.21. 08:30 szs.

En Sabah Nur írása

 

1868. Ez a dátum a laikus ember számára nem mond túl sokat. Talán még a történészek is vakarnák a fejüket, ha erről az évről kellene valami fontosat mondani. Pedig nem sokon múlott, hogy mégis olyan jelentőségű dátummá váljon, mint 1914 vagy 1939, de legalábbis a 19. század nagy évszámai, 1815, 1848, 1856, 1866, 1870, sorába bekerüljön és akár a legfontosabbá váljon közülük. Miért is? Mi történt 1868-ban? Valójában nem sok jelentős, de volt olyan, ami csak egy kicsin múlott, hogy nem vált sokkal jelentősebbé.

 

Tizenkét évvel járunk a krími háború lezárulta után. Oroszország lassan kezd visszatérni nagyhatalmi pozíciójába, miután az angol-francia-török koalíció és szövetségeseik vereséget mértek rá, a dunai fejedelemségek (a későbbi Román Királyság) elhagyására kényszerítették és megtiltották hadiflotta tartását a Fekete-tengeren. Egy év telt el az osztrák-magyar kiegyezés óta, aminek köszönhetően Magyarország politikai súlyát tekintve a második legerősebb entitás lett a Habsburgok birodalmán belül. Sőt, majdhogynem már egyenrangú az Örökös Tartományokkal.

Történelmi fordulópont volt-e Szigetvár ostroma? - VIII.

2012.03.06. 09:00 L. N. Peters

Az ostromot megelőző évben a Habsburg uralkodó hadvezére, Schwendi Lázár sikeres hadjáratot folytatott János Zsigmond ellen, elfoglalta egyebek között Tokajt és Szatmárt.  Az új török hadjárat hivatalos oka éppen ezért János Zsigmond megsegítése volt.

Voltaképpen itt és most ismerte el hivatalosan Erdély fejedelmét török vazallus uralkodónak első alkalommal a szultán, ami persze nem jelenti azt, hogy ettől az időponttól kellene számítanunk az Erdélyi Fejedelemség történetét.

János Zsigmondnak még azt mondta Szulejmán, hogy Bécs ellen készül.

Az osztrák közvélemény azonban már ekkor azt várta – pontosabban: abban reménykedett, hogy a török támadás célpontja Szigetvár.
 

Két Duna keringő

2012.02.27. 08:30 szs.

A történelmet nem csak jelentős személyiségek döntései, a hadiszerencse forgandósága vagy akár a különféle járványok formálják, hanem a földrajzi adottságok is, sőt, talán azok igazán. Alternatív történelmi szempontból érdemes lehet tehát eljátszani néhány apróbb-nagyobb geográfiai változtatással is, sőt, van, amit ki sem kell találni, mert már régen kitalálták. Mai célpontunk legyen a Duna, hogy ne menjünk messzire.

 

Már a régi görögök is... művelték az alternatív földrajz (ál)tudományát. Pár száz kilométer akkoriban jóval többnek számított, mint mostanában, ráadásul a földrajzi felfedezéseket ténylegesen elvégző és az eredményeket írásba foglaló személy ritkán volt ugyanaz, így születtek érdekes dolgok. Például a Dunáról.

 

Te sem, fiam, Brutus!

2012.02.20. 21:43 L. N. Peters

Képzeljük el, hogy Gaius Iulius Caesar római dictator csak egy kicsit gyanakvóbb. Csupán egy árnyalattal elővigyázatosabb. Csak egy kissé jobban hallgat a hírszerzőire, meg a besúgókra…

Csak annyira, hogy attól még kellőképpen Caesar marad…

Ama március idusán az öregedő, makulátlan tógát viselő férfi ugyanúgy elindult a Capitolium – valójában Pompeius csarnoka – felé…
 

 A vén jósnak foghegyről vetette oda:

-    Itt az idus! – remélte, hogy az idős férfi nem veszi észre, hogy töri a latint.
-    De még nem múlt el! – vágta rá a másik.

Caesar nem reagált. Úgy ment tovább, mintha nem is értette volna…

Az összeesküvők már izgatottan gyülekeztek…

Történelmi fordulópont volt-e Szigetvár ostroma? - VII.

2012.02.04. 15:39 L. N. Peters

Szigetvár már kiállt eddig néhány ostromot, de a török főerők támadását még soha. Az előző részek egyikében már tisztáztuk: a vár akkori mércével mérve sem tartozott a korszerű erődítmények közé.

Ami a stratégiai szempontokat illeti, hadászati értelemben Szigetvár legfeljebb másod-vagy harmadrangú várerődnek mondható. Még csak országos jelentőségű útvonalat sem zár el. A Bécs ellen induló török elvben nyugodtan megkerülhetné –a hogy korábban már meg is tette.

1526-ban és 1541-ben – amikor a török hadjárata a Magyar Királyság fővárosa, Buda ellen irányult – az oszmán seregek körülbelül hetven kilométerre a vár mellett haladtak el.
 

Történelmi fordulópont volt-e Szigetvár ostroma? - VI.

2012.01.24. 22:22 L. N. Peters

Vegyük szemügyre a támadókat!

Az 1566-os hadjárat a források egybehangzó tanúsága szerint nem volt váratlan. A szultán már az előző esztendőben elhatározta. Magyarországon hónapokon keresztül találgatták, mi lesz majd a támadás célja, melyik vár.

Eger talán, hogy kiköszörülje a tizennégy évvel korábbi csorbát?

Netán Győr, a Bécs felé vezető utat fedező legfontosabb erőd?

Esetleg Gyula vagy Szigetvár?

Vajon melyik?

A találgatások között csak ritkán bukkant fel Bécs neve.

Amikor a szultán 1566. május elsején elindult Konstantinápolyból, a magyarok még mindig találgatták, mi lehet a támadás célja.

 

süti beállítások módosítása