Lajos király a szaracénok elleni sikerek után szinte azonnal úgy gondolta, hogy a magyarok segítségét kéri – a vikingek ellen is.
A normannok fürge hajóikkal ekkor keresztül-kasul cikáztak a franciaországi folyókon, és mindenütt rettegésben tartották a lakosságot.
Az északi rablók hol itt, hol ott szálltak partra, raboltak, mindenkit megöltek, aki ellenállással próbálkozott – gyakran nem csak azokat -, majd a hajóikon távoztak. Nem szoktak hozzá a kudarchoz.
Az első magyar lovasrohamot nem állták. A nyílzápor megtizedelte őket, a hajóikra menekültek, és ott szívósan ellenálltak. A magyarok előbb megpróbálták felgyújtani a normann vízi járműveket, közben folyamatos nyílzáporral akadályozták az oltást, és azt is, hogy az északi harcosok elmeneküljenek a hajóikon.
A vikingek keményen védekeztek, félig-meddig elégett hajóik deszkáit felhasználva sáncot rögtönöztek a parton.
A normannok azonban – amellett, hogy szokatlanul szívós harcosok voltak – jól értettek a diplomáciához is. Ha kellett, tárgyalásba bocsátkoztak az ellenséggel, és ebben csaknem annyi tapasztalattal rendelkeztek, mint a magyarok. Itt azonnal látták, hogy a kutyaszorítóból kiszabadulni csak a diplomáciai kapcsolatok felvételével lehet.
A magyar vezérek is hajlottak a tárgyalásokra. Több napig tartó állóháború zajlott, veszteségei voltak.
A normannok átadták a magyaroknak zsákmányolt kincseik egy részét, valamint a még életben maradt keresztény rabokat. Utóbbi feltételnek különösen örültek, hiszen már aligha tudták volna etetni a nyomorultakat.
Magyarok és vikingek közös esküt tettek, aztán ki-ki hajóra és lóra pattant, és távozott.
Lajos király amennyire elégedett volt, amikor Árpád lovasai megtépázták és elűzték a szaracénokat, annyira megijedt most a magyarok és normannok barátkozásától. Ebből baj lehet. Ha ez a két nép összefogna…
Valamit tennie kellene…
Törte is a fejét Lajos őfelsége nap mint nap.
Közben Árpád fontos követségeket fogadott. Előbb Abdallah cordobai emír küldötteit fogadta.
A córdobai emirátus nehéz időszakot élt át. Részben a folyton lázadó alattvalók, trónra pályázó katonai parancsnokok, részben pedig a megerősödő, a gót királyság visszaállítását célul kitűző Asztúriai Királyság agresszív politikája miatt.
A mór küldöttség tagjai igyekeztek nagyon készségesen viselkedni a magyarokkal, de a kölcsönös gyanakvás nem enyhült, és a fejedelem szolgálatára rendelt lovasság tisztjei közt több olyan is akadt, aki nemrég részt vett a szaracénok elleni küzdelemben. A magyarokat provence-i, frank és gall szolgáik egyaránt óvni igyekeztek a mórok csalárdságától. A táborban térítő papok és szerzetesek pedig órákig tudták sorolni a szaracénok hitszegéseit. A magyarok bizalmatlansága nőtt.
Nem sokkal később megérkezett Árpádhoz a kantábriai házból való III. Alfonznak, Asztúria királyának küldöttsége is. A kiváló uralkodó azért menesztett követséget a magyarokhoz, mert hírét vette, hogy ellensége, a córdobai emír Árpád népét szeretné ellene felbérelni. A keresztény király mindenképpen el akarta kerülni a kétfrontos háborút, főleg most, hogy a harctéren több alkalommal is ő maradt felül. Néhány éve Grajal mellett emlékezetes győzelmet aratott, a mórok azóta sem heverték ki.
Lajos király, Együgyű Károly és a többi uralkodó lélegzet-visszafojtva várta, mivel zárulnak a tárgyalások.
Mit fog tenni Árpád fejedelem?
Folytatása következik.
