Alternatív históriák

Vannak a történelemben olyan szituációk, amelyek mostanra kiestek a köztudatból. Ilyen számunkra az 1877-78-as orosz-török háború.

A bolgárok természetesen jól emlékeznek erre, hiszen ezzel az eseménnyel kezdődik újkori függetlenségük története. Sok bolgár naivul még mindig azt hiszi, hogy Bulgária az orosz birodalom önzetlenségének és áldozatkészségének köszönheti függetlenségét.

A korabeli nagyhatalmak vezető politikusai nem osztoztak ebben a hitben. Ők inkább azt gondolták, hogy az ortodox vallású szláv népek Szentpéterváron sokat hangoztatott felszabadítása valójában az orosz birodalom terjeszkedési törekvéseinek álneve.

Ebben az időben a hatalmasra duzzadt orosz birodalom már két évszázada hiába igyekezett azon, hogy valahol az Atlanti-óceán térségében meleg tengeri kikötőhöz jusson. A többi nagyhatalom – elsősorban a tengerek ura, Anglia – éberen őrködött azon, hogy ezt megakadályozza. Bő két évtizeddel korábban a britek – a franciákkal szövetségben – a fegyveres harcot is vállalták ennek érdekében. Nagyot koppintottak az orosz medve orrára, keményen visszaszorították európai befolyását. Fel kellett oszlatnia fekete-tengeri hadiflottáját, elveszítette a Duna torkolatát.

(Régi ismerős, de ezen a blogon új szerzőnek számít bz249, aki sok egyéb mellett az alternatív történelem terén is bizonyított már a Gőzeposz című kisregényével - most az Első világháborún teker egyet, ha már erre jár... - szs. )

Érdekes, gyerekként a vasúti kocsi kerekének csattogásáról soha nem a géppuska kerepelése jutott az eszébe és a sípról sem a gránát fütyülésére asszociált. Persze amelyik gránát ilyen hangosan visít attól nem kell félni, azt a front mögött kilométerekre tanyázó tüzéreknek szánták. Ez volt az egyik lecke, amelyet Luigi Negri káplár megtanult az Isonzo-völgyében. Azok a csaták is szörnyűek voltak, az élettelen pusztaság, amelyet csak még inkább letaroltak a minden eredményt nélkülöző tüzérségi csapások. De ez…

- Sajtot valaki?

- Honnan szereztél sajtot?

Piccolo a százkilencven centis ivreai fiú már legalább egy hete nem borotválkozott, az erős fekete szakáll még inkább szénégetőre vagy lómészárosra emlékeztető külsőt varázsolt neki, pedig civilben úri szabó volt. Már amennyire Ivrea és az urak szerepelhettek egy mondatban.

- Kérsz vagy nem? Egyébként ha tudni akarod a sereg ellátmányából. Ahogy ezt a vörösbort is.

A vörösbor említésére több fej emelkedett fel a vagon szalmával felszórt deszkapadlójáról.

- Melyik Olasz Királyi Hadseregben jár a közlegényeknek vörösbor? – értetlenkedett tovább Piccolo

- Nem mondtam, hogy a közlegények ellátmányából van.

Amennyire Negri kiderített a fiúról Gianni kisstílű milánói vagány volt, aki nagystílú milánói vagányt játszott, meglehetősen rosszul. Mert egy menő milánói gengszter vajon mit keresett volna őfelsége 25. gyalogezredében, ráadásul az igen komoly karriert jelentő közlegény rangban.

Valamelyik kedves ismerősöm azt mondta a most készülő munkámról, hogy az nem alternatív történelmi regény, hanem alternatív történelmi regény. Az első pillanatban meglepődtem, aztán elgondolkodtam…

Mennyi mindent is takarhat egy jelzős szerkezet.

Mert valóban egészen mással állunk szemben, ha az illető  alternatív történelmi regény, vagy ha pusztán alternatív történelmi regény.

Azt gondolom, ismerősömnek teljes mértékben igaza van, amikor az én munkámat alternatív történelmi regény címkével minősítette. Ez azonban nem csupán azt jelenti, hogy  távolabb áll az SF-től, mintha alternatív történelmi regény volna.

A XIX. és XX. századi társadalomtudományok egyik nagy kalandja volt a történelem elméletének kutatása. A korábbi tényhalmozó-részletező, belső összefüggéseket kutató, okokat és következményeket vizsgáló sokszor igen nagy szakmai műveltséggel és éles elmeéllel megírt történelmi munkák helyébe olyan szemlélet lépett, amely a történelmet bonyolult képletek halmazának tekintette, ahová az egyes eseményeket csak be kell helyettesíteni.

Ez óhatatlanul odavezetett, hogy a történettudomány végzetelvűvé vált.

Néha egészen mulatságos elszólások olvashatók egyes történettudományos művek bevezetőiben, előszavaiban, amikor a derék múltböngész arról értekezik, hogy mennyire büszke rá, hogy sikerült bebizonyítania valamely történelmi eseménysorozatról, hogy szükségszerűen történt éppen úgy, ahogy történt.

Hát, ha ez vívmány…

Ennek számos negatív következménye lett.

Az alternatív történelem igazából az elme játszótere, ha pedig már játszunk, játsszunk rendesen. Mai témánk egy igazán elrugaszkodott alternatív történelmi helyzet, ami a méltán népszerű Végső visszaszámlálás című amerikai film befejezésének átalakításával keletkezik.

Ha valaki esetleg nem ismeri ezt a filmet ( IMDB, port.hu, wikipédia), a lényege az, hogy az USS Nimitz repülőgép-hordozó egy furcsa (idő)viharba kerül, ami pont a Pearl Harbor-i támadás előtt teszi le, félúton a támadásra készülő japán flotta és a támaszpont között. Eltelik egy kis idő, mire leesik a tantusz (közben egy kis szerelmi szál, gyengék védelme, kis légiharc egy Zéró és egy Tomcat géppár között, meg persze sokat segít az is, hogy – minő véletlen – az egyik tiszt pont a csendes-óceáni amerikai-japán háborúról ír könyvet), de mikor leesik, akkor a kapitány úgy dönt, hogy ez egy amerikai hadihajó és az a dolga, hogy az Egyesült Államokat megvédje, minden helyen és minden korban. Úgyhogy a Nimitz repülőgépei felcuccolnak és elindulnak, hogy leverjék az Ohau felé zümmőgő japán repülőgépeket az égből, majd ha már ott vannak, a csapásmérő erő hadihajóit is pár szinttel lentebb küldjék – utána meg a tervek szerint bejelentkeznek az épp akuális US főparancsnoknál.

Nos, a film eddig se volt unalmas, de itt kezdene igazán izgalmassá válni – csak az a fránya idővihar megint felbukkan és visszacsinál mindent, szerencsére a repülőket is áthozza. Mindössze egy rakétapisztollyal belülről eltrafált helikopter roncsa marad a múltban (a tenger fenekén), meg az egyik tiszt, aki aztán a fogadóbizottságban, pár évtizeddel bölcsebb állapotban gyorsan elő is kerül. De, legyen bár hepiendszaga a dolognak, ez akkor is egy gyáva befejezés, hiszen micsoda alternatív történelmi sorozatot lehetett volna összehozni abból, ha az a vihar marad a fenekén, a Nimitz meg odateszi magát a Niitaka hegyét megmászni készülő ipari alpinistáknak.

1521-ben a török elfoglalta Nándorfehérvárt. Utána a hatalmas erőd egész télen gazdátlanul állt, senkinek eszébe se jutott kijavítani és birtokba venni.

A 15 éves Lajos királynak ehhez nem is volt hatalma.

De Szapolyai Jánosnak?

Képzeljük el, hogy valamelyik udvari embere kerített egy jósnőt.

Mi lenne, ha...

--------------------------------------------------------

1521. november 2.

- Mondd tovább! – parancsolta a vajda. – Nándorfehérvár valóban elesett, de erről már mindenki tud. Mi lesz ezután?
A torzonborz asszony mély lélegzetet vett, után egyszerre kivágta:

- Öt év múlva a szultán újra támad!

- Öt év? – számolgatta a nagyúr. Öt esztendő múlva Lajoska éppen húszéves lesz. A had élére kell állnia. – És?

- A királyi had Rákos mezejéről indulva elérkezik a mohácsi síkra.

Dühös moraj támadt, az egyik familiáris megpofozta a nőt.

- Idén is Mohácsig jutottak, mindenki tudja, asszonyállat! – üvöltötte a harcsabajszú Gáspár.

- Ott megütköznek.

Sok történelmi fordulópont kötődik csatákhoz vagy egyes nagy emberek halálához, így kézenfekvő lehetőség egy kis alternatív történelmi gondolatjátékhoz egy-egy ilyen eset megváltoztatása. Azonban önmagában egy nap vagy pillanat eseményeinek megváltoztatása nem elég, mert általában ezekben a „sorsdöntő pillanatokban” csak felszínre törnek azok a dolgok, amik már jóval korábban eldőltek. De lehet visszafelé is játszani a játékot: ha ez a bizonyos dolog másként alakul, akkor az oda vezető útnak is másmilyennek kell lennie (persze kivételek mindig vannak).

Mai témánk is egy fenti kategóriába tartozó fordulópontot dob fel: Kötöny kun király halálát, illetve esetleges túlélését járnánk körül.

Kötöny királyt Rogerius mester „Kuthen”-nek latinosította, de ezt meghagyjuk neki. A név maga állítólag azt jelenti, hogy „lóra termett hátsó”, ez egy pusztai népnél szerintem kifejezetten szép név lehetett, de mindenképpen kifejező. (Egyébként tegnap volt a névnapja, ha valakinek akad ilyen nevű ismerőse.) Egy olyan korba és olyan nép közé tartozott, amikor nem volt elég szép szavakat szólni és a színfalak mögött kellő gátlástalanságot tanúsítani ahhoz, hogy valaki vezető legyen, hanem a tettek mezején is bizonyítani kellett.

Mi minden múlhat egy kevés időn? Másfél hónap pedig - nem is olyan csekély idő. 

Talán még arra is elég, hogy a történelem méltóságteljesen hömpölygő folyama más medret keressen magának…

————————————————-
Az idő pénz - ordítja a mai világ. Vajon mit tesz, mit tehet egy szabadságharcban másfél hónapnyi időelőny?

Nem nagy idő, csak másfél hónap.

————————————-
Egy másik világban, egy másik dimenzióban,  egy párhuzamos idősíkban 1849. április hatodika estéjén és az utána következőkben imigyen  zajlottak az események:

——————————

Este fél hatkor Gáspár András ezredes, a magyar VII. hadtest parancsnoka, Ferenc József trónkövetelő egykori lovaglótanára váratlanul rosszul lett, elveszítette az eszméletét. A közeli Aszódra szállították, ahol gondjaikba vették az orvosok.

A VII. hadtest, a magyar fősereg legerősebb alakulata ezzel átmenetileg parancsnok nélkül maradt. Ami nem volt jó ómen, tekintve, hogy délnyugat felől, a Királyerdő irányából ugyancsak testes ágyúdörgés hallatszott délután három óta.

- A csata erősen folyik. - dünnyögte Lo Presti Árpád, az egyik segédtiszt.

A vezérkari főnök, Zámbelli őrnagy sápadtan bólintott. Folyik a csata, ők meg tétlenek. Gáspár ezredes azt mondta, meg kell várni Görgey tábornok parancsát.  Csakhogy: merre lehet most Görgey tábornok, és mit tenne most Gáspár ezredes?

Másképpen alakulhatott volna a szabadságharc?

Hajítsuk sutba a szükségszerűen bukott el fordulattal kezdődő fontoskodó dogmákat és szólamokat. Másképpen is történhetett volna. Keressünk hát egy arkhimédészi pontot, és fordítsuk ki sarkaiból a világot.

Hagyjuk most a közhelyeket, amelyek főleg a Bécs ellen vagy Buda alá kérdéskörben szoktak kulminálni, keressünk egy másik pontot a katonai helyzet megváltoztatásának átgondolására.

Kezdjük a végén.

1849 júliusának végén vagyunk. Teljes erőből folyik a szabadságharc, és a magyar ügy állása nem sok jóval biztat. Mindazonáltal Magyarországot még nem győzték le, és nem feltétlenül biztos, hogy a túlerőnek mindig nyernie kell.

Egyébként: mi az, hogy túlerő? Annak idején Napóleon azt tanította a tisztjeinek, hogy a nagyobb létszámú katonaság önmagában véve – hátrány. Előnnyé, azaz túlerővé akkor válik, ha a benne rejlő fölényt érvényesítik a harcmezőn. A túlerőt is tudni kell vezetni.
1849 júliusának végén Szeged térségében tekintélyes létszámú magyar haderő áll. Tegyük túl magunkat a korábban zajló haditerv-vitákon, összepontosítsuk figyelmünket erre a szituációra.

SZÉP BEKÖSZÖNTŐ SZÓZAT

„Egy szeg miatt a patkó elveszett
A patkó miatt a ló elveszett
A ló miatt a lovas elveszett.

A lovas miatt a csata elveszett
A csata miatt az ország elveszett
Verd be jól azt a patkószeget!”

(Angol gyermekvers)

Az új blog elé mottónak választottam a fenti gyermekverset. A mondóka szépen elárulja, mi miatt történt a katasztrófa: az ország elveszett a csata miatt, a csata a lovas miatt, a lovas a ló miatt, a ló a patkó miatt, a patkó a szeg miatt…

És vajon a szeg miért? Talán valami szükségszerűség miatt?

A valódi történelemben ritkán történnek ilyen egyszerű ok-okozat jelleggel a dolgok, sőt: a történelemben soha semminek sincs egyetlen oka.

Nagyképű szükségszerűség helyett a történelemben a személyes döntés következményeit, a személyes felelősséget keresem.

A jó versben nemcsak a leírt, a le nem írt szónak is jelentősége van. A jó novellában a szituáció alapjait a (gyakran nem részletezett) háttércselekmény teremti meg. A történelem valósága mögött pedig ott lappanganak a meg nem valósult tettek, az elszalasztott lehetőségek, a ki nem mondott szavak. Ezeket keresem, ezeket fogom itt felmutatni. Mert a jövőt ezek is befolyásolják.

A történészek szeretik a történelmet olyan előre programozott folyamatnak tekinteni, amelynek a célja a jelen előidézése. Gyakran elfeledkeznek arról, hogy a jelen pillanata is csak apró fodor az idő folyamában, amely tovább hömpölyög a jövő felé.

Nem vagyok profi történész. Valamikor az akartam lenni, de amióta rájöttem, hogy a történettudomány végzetelvű, már nem akarok.

A profik azt gondolják ők a jobbak.

A Titanicot profik csinálták.

Noé bárkáját meg amatőrök.

(lnpeters)

Üdvözlet az olvasónak!

Szerzőtársam előszavához mindössze pár dolgot tennék hozzá. A blogon, mint az már kiderült, az alternatív történelemmel foglalkozunk: rendszeresen felvetünk (reményeink szerint megvitatunk) olyan fordulópontokat, ahol másfelé fordulhattak volna az események, magyar- és világtörténelmi témákat egyaránt. De közlünk majd olyan novellákat, regényrészleteket is, amik valamiféle alternatív történelemben játszódnak, lévén mindketten olyan szerzők vagyunk, akik már kacérkodtunk ilyesmivel. De várhatóak könyv- és filmismertetések is, illetve esszék, mind a tematikához kapcsolódva, természetesen.

Nem vagyunk történészek, se politikusok, számunkra az alternatív történelem egy érdekes játék (ami komoly dolog), méghozzá olyan, amit közösen jó művelni: ezért várunk mindenkit, aki felveszi a fonalat és van véleménye (ellenvéleménye) a felvetett gondolatokkal, fordulópontokkal kapcsolatban: a történelem nem magányos műfaj, az alternatív változata sem lehet az.

(szs)